Jézus azt mondta: “Meg fogom építeni Egyházamat.”

Jézus azt mondta: “Meg fogom építeni Egyházamat…” Ez volt az Ő örök terve, hogy építse Egyházát, Krisztus testét. Az Ő munkája vagyunk, hogy hirdessük az evangéliumot, és építsük Isten országát.

Tanítványképzési programunk arra nevel férfiakat és nőket, hogy engedelmeskedjenek Krisztus hívásának, hogy szolgálják Istent és az emberiséget, hogy komolyan vegyék a elhívást, és elinduljanak, és megnyerjék az elveszetteket.

Helyi misszionáriusaink ismerik a helyi kultúrát, nyelvet és embereket, így nincs akadálya annak, hogy elérjék az embereket, hogy megosszák az evangéliumot. Különféle emberek között szolgálják az Urat, vakok, szegények, rászoruló gyermekek és írástudatlanok között. Isten szeretetével és gondoskodásával hatnak helyi közösségükre.

Házi gyülekezet

Helyi misszionáriusaink eljutnak a helyi közösséghez az evangéliummal, és otthoni közösséget indítanak a különböző missziós területeken. Böjti imatalálkozókat és vasárnapi istentiszteletet tartanak, szolgálatot végeznek hívő gyerekek és utcagyerekek között, evangélizációt, ifjúsági találkozókat szerveznek.

Légy hatással az elveszett világra helyi misszionáriusainkon keresztül!

Kezdj el imádkozni a bennszülött misszionáriusainkért, miközben különféle tevékenységekben vesznek részt, hogy az Úr óvja meg őket és vigyázzon rájuk.

 

Kapcsolatba léphetsz anyaországi misszionáriusainkkal azáltal ha támogatod életüket és szolgálatukat. Támogathatod a gyülekezeti épület felépítését is  a missziós területen!