Krisztus szeretete a vakok, koldusok, szegények és szűkölködők között

Deepak misszionáriusunk befejezte tanítványképzési programunkat, és közvetlenül a képzés befejezése után feleségével az Urat szolgálják a szegények és rászorulók között. Vakok, utcagyerekek, koldusok, özvegyek, árvák és a leginkább rászorulók között szolgálnak. Ennek eredményeként, sokan, - az evangélium és Krisztus szeretete által - megismerik az Urat. Ezen a télen úgy döntöttek, hogy meleg takarókat adnak azoknak, akiknek égető szüksége van rá.

Dhanshayam

Egy Dhanshayam nevű fiatalember vakon született. A szülei meghaltak, amikor ő gyerek volt. Így a nagybátyja nagy nehézségek árán nevelte fel.

Egyik evanglelizációs alkalom során találkoztunk vele, és megosztottuk vele az evangéliumot. Isten Igéje megérintette szívét, és Jézust személyes Megváltójaként fogadta el.

Dhanshayamnak nem volt rendes munkája. Ezért, látva anyagi szükségleteiket, takarót ajándékoztunk neki. Miután megkapta ezt az ajándékot, szívből jövő köszönetét fejezte ki Istennek a rá irányuló kegyelméért és szeretetéért. Imádkozz, hogy Isten tegye lehetővé Dhanshayamnak, hogy megbízható állása legyen.

Kanchan

Kanchan egy idős asszony, aki az út mellett lakik egy kis zsákokból összerakott sátorban. A tél beköszöntével Kanchan úgy érezte, hogy nehéz megvédeni magát a hidegtől. A nála lévő meleg ruhakészlet nem volt elegendő ahhoz, hogy melegen tartsa. Ezért meleg téli takarót adtunk neki. Miután megkapta ezt az ajándékot, Kanchan annyira boldog volt, és köszönetet mondott Istennek és a Misszió az Elveszettekért Alapítványnak (Mission for the Lost).

Mukesh

Mukesh egy középkorú, fogyatékkal élő férfi. Alkalmi munkákat végez, hogy megéljen. Egyik evangelizációnk során Mukesh hallotta az evangéliumot, és pozitívan válaszolt. Végül megbánta bűneit, és Jézust személyes Megváltójaként fogadta. Szűkös jövedelme miatt ezen a télen nem engedhette meg magának, hogy meleg ruhát vegyen.

Ezért meghívást kapott ajándékosztó programunkra, és kapott egy takarót. Miután megkapta az ajándékot, Mukesh kifejezte háláját Istennek a rá irányuló kegyelméért és szeretetéért. Imádkozz, hogy tudjon állandó munkát találni, hogy eltarthassa családját.

Imakérések:

  • Imádkozzunk azért, hogy azok, akik meleg takarót kaptak, közelebb kerüljenek Jézushoz.

  • Imádkozzunk Deepak misszionáriusért és feleségéért, Manjeetért, hogy az Úr ebben az évben áldja meg őket gyermekkel. Imádkozzatok egészségükért, miközben az Urat szolgálják a szegények és rászorulók között, és azért, hogy az Úr kiárassza rájuk kegyelmét és áldását.

  • Imádkozzatok, hogy az Úr biztosítson szponzort Deepak misszionáriusunknak, mert pénzügyi segítségre van szüksége.

Previous
Previous

Tanítványképzési program Ambalában, Haryana államban.

Next
Next

Érintsük meg Isten szeretetével a szegényeket és rászorulókat